MilloWeen - Tök jó party
A júliusi Natsumi sikere nyomán újra egy fergeteges bulit, egyfajta minicont tartottunk október 29-én Miskolcon, MilloWeen 2011 néven. A látogatottság rekordokat döntögetett és a hangulat is a tetőfokára hágott.

Újdonságként megemlíthetjük a Könnyű Célpont együttes bemutatkozó fellépését, rájuk a továbbiakban is számíthatunk, ahogy - örvendetes módon - más együttesek is jelezték megjelenési szándékukat.
Másik újítás a teasarok volt, ahol mennyei sütemények és teakülönlegességek várták az ínyenceket, akik közben kikölcsönzött mangákat és magazinokat lapozgathattak. Megújult az animekvíz is, hiszen az első hat továbbjutó egy - szintén kvíz alapú - asztali társasjátékon mérhette össze tudását és szerencséjét.
A foglalkozás ezúttal lámpáskészítésre és gyertyadíszítésre ösztönözte a kedves érdeklődőket és a rajzverseny feladatai is a Halloween szellemiségét tükrözték. Akinek dalolni volt kedve, ezúttal is megtehette és érdeklődőkben nem is volt hiány: a karaoke bizony időkorlátait feszegette. A cosplay ismét szép felhozatalnak örvendett, sokféle és változatos jelmezekkel, melyek nem nélkülözték az ünnepi elemeket sem. Ismét lehetőség nyílt mangák, animefigurák, poszterek, falidíszek, távolkeleti édességek, rágcsák és még sok minden közül válogatni, köszönhetően a közreműködő árusoknak - teret adtunk továbbá egy ifjú képzőművésznek is művei megismertetésében. A játékok szerelmesei most sem csalódtak, hiszen Mérges Madarak, orkok pusztítása, Rage (apokaliptikus túlélőtúra) várták őket, nem is beszélve a ritmus megszállottjairól, akiket a friss-ropogós Just Dance 3-mal és nélkülözhetetlen, nomeg persze régóta bevált táncpadkúrával fogadtunk. Most sem maradt el a tombola és a Messziről Jött Ember nyereményjáték, amit Barcs és Bécs közösen nyert el.
Nagyszerű nap volt ez, melyet főként látogatóinknak, közreműködő partnereinknek és segítőinknek, szervezőinknek köszönhetünk. Külön köszönet illeti a Miskolci Nihon Klubot és a Hibbant Egriek Nemes Titkai Anime Imádóknak klubot a sok segítségért és kitartásért. Reméljük és hisszük, hogy sok-sok ehhez hasonló rendezvénnyel örvendeztethetünk meg mindenkit.

Találkozzunk legközelebb is Miskolcon!


Ami és Zetto, Migoto Kulturális Egyesület